Olvasói cikk külföldről:
A szavahihetoség és Lovas István
- "Egy vezér gyermekkora" -
"Én minden eszközt megragadok arra,
hogy diszkreditáljam a másik oldalt.
De azért nem hazudok - korábban
sem hazudtam -, mert ha aláásnák
a hitelem, akkor ki tudnának loni."
(Lovas István, 1996. április 16.,
Fekete Doboz videofolyóirat)
Haider nem Hitler, Orbán nem Haider. Személyiségüknek nincs közös vonása. Julius Streicher, Milotay István, Rajniss Ferenc között sincs közvetlen hasonlóság. Ám ahogy lejjebb és lejjebb eresztjük tekintetünket az autoriter rendszerek vezéralakjairól közvélemény-formálóikra, annál inkább vesszük észre a politika és a sajtó között átjáró alakokat. Ezek a "szerzo-mozgó emberek" csupán akkor tesznek szert társadalmi jelentoségre, ha gyengül a társadalmi demokrácia, ha szétzilálódik az alkotmányosság, ha omladozik a parlamentarizmus. Ilyenkor a politika és a sajtó közt közlekedo személyek verbális terrorral szorítják az egyre apolitikusabb közönséget a választóurnákhoz. Eszköztáruk nem túlontúl változatos. Eloírják a társadalmi kérdések napirendi fontosságát, kiválasztják a tematikát, körülhatárolják a stigmatizáltak körét, szalonképessé teszik a szalonképtelen sajtónyelvet egészen addig, amíg a civil beszédmódot is átitatja a gyulöletbeszéd. Ezek a figurák szóra sem érdemesek, amíg a privát sajtó önjelölt gyulölködoi. Attól kezdve érdemesek a közfigyelemre, amikortól az állam is igénybe veszi szolgálataikat.
Hans Magnus Enzensberger dokumentumesszé-sorozatot írt Kursbuch címu folyóiratában az ilyen "tudatiparosokról" még a hatvanas években. Évtizeddel Politika és bunözés címu kötetének megjelenése után az Európa Kiadó is közreadott néhány dokumentumesszét Honatyák és ponyvahosök címmel. Lovas István feltunése a politika és a sajtó között feltámasztja Enzensberger mufaját. Cikksorozatunkkal csupán választási lehetoséget kínálunk olyan pályatársaknak, akik a "tudatiparosok" szándékosan kiprovokált írásaival szemben már terméketlen mufaji megoldásnak találják a visszafeleselo vélemény-publicisztikát.
Lovas István közszereplo. Az amerikai adófizetok pénzébol fönntartott, az USA szenátusa által felügyelt Szabad Európa Rádió szerkesztojeként és üzemi tanácsa tagjaként is közfeladatot látott el a '80-as évek második felétol. De közszereplo volt az elmúlt évtized Magyarországán is. A Boross-kormány idején a teljes elnöki jogkörrel felruházott Magyar Rádió-alelnök, Csúcs László hivatalos tanácsadója volt, majd a Magyar Rádió Rt. kuratóriumi tagja a Horn-kormány alatt, az Orbán-korszakban pedig az MTV-hírigazgató Csermely Péter tanácsadója. Amellett, hogy a jövendo újságíróit szelektálja az MTV Újságíró Akadémiáján, irálya kötelezo "érveléstechnikai" tananyag a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.
Lovas publicista, és adminisztratív szerepkört is betölt. Igazgatója az Alapítvány a Kommunizmus Áldozataiért nevu bejegyzett szervezetnek; heti rendszeres cikkírója a közszolgálati rádió Vasárnapi Újság címu musorának, napi munkatársa a Magyar Nemzet címu kormánylapnak. Egy közszereplo még nem számíthat a közvélemény érdeklodésére okvetlenül. Az érdeklodés nélkülözhetetlen feltétele a szavahihetoség.
"A sokat méltatott "puha", szalonképes diktatúra politikai üldözöttje. A "gulyás-kommunizmus" etalonnak számító rabja" - határozza meg Lovas politikai státusát a Fekete Lexikon1. A lexikográfus, aki dr. Lovas Istvánt negyven más áldozattal emeli azonos piedesztálra - köztük Mindszenty József hercegprímás, báró Apor Vilmos megyéspüspök, Maléter Pál honvédelmi miniszter és Nagy Imre miniszterelnök -, szóval a szerzo, Kubinyi Ferenc külön hangsúlyozza, hogy 1964-ben "A Népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vádjával állították bíróság elé, (...) és a jogvégzettség nélküli Guidi Béla tanácsvezeto bíró 3 év és hat hónapi [sic!] szabadságvesztésre ítélte."
1963-ban "tizenegy fiatal srác összeáll és megalakítják a Kereszténydemokrata Munkáspártot, (...) hosszú üldözés és börtön lesz a jutalmuk" - írja négy folytatásban megjelent Lovas-interjújában Pósváry Sándor.2 Ahogy a lexikonszócikknek, úgy az internetriport pártalapítással foglalkozó részének is maga "az etalonnak számító rab" az egyedüli forrása. Mint a legtöbb Lovas-legendának.
Vajon a rab Lovas kultuszának ápolói tudják-e, hogy börtönévei köztörvényes buncselekményekért halmazati büntetésül rámért egyéves szabadságvesztéssel kezdodnek? Cikkeibol, önéletírásaiból, interjúiból Lovas rendre kifelejti, hogy 1962-ben a Pesti Központi Kerületi Bíróság mint a fiatalkorúak bírósága, valamint a Budapesti Fovárosi Bíróság mint másodfokú bíróság bunösnek mondta ki "két rendbeli eroszakos nemi közösülés buntettében mint bunsegédet, egy rendbeli lopott kulcs használatával, tolvajszövetségben elkövetett lopás buntettében, egy rendbeli tiltott határátlépés buntettének kísérletében és egy rendbeli orgazdaság buntettében".
Élet az életrajzok elott
1962. április 25-én délután M. Mária a balatonalmádi vasútállomás padján ült és olvasott. A foiskolás lány, vizsgájára készülve, egy napot töltött a Balatonnál, várta a Budapestre tartó vonatot. Egyszeriben három fiú lépett hozzá és megszólították. "Muegyetemi hallgatónak" hazudták magukat, jóllehet mindhárman segédmunkások voltak. K. János csupán férfias megjelenésével feszített a színen, R. Tibor és Lovas István viszont duetteztek: csábító áriába kezdtek. "Csoportosan jöttek le a Balatonhoz fürödni, estére tábortüzet terveznek, szalonnát sütnek és az éjszaka folyamán a Balatonban fürödni fognak (...), társaságukban lányok is vannak" - hazudtak újra, lányok ugyanis nem voltak velük, amint ez tényként állapítható meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság 1962. július 18. és 28. napján tartott tárgyalásának elso fokú ítéletébol.3
M. Mária elfogadta a meghívást. Csatlakozott a három fiúhoz, akik hamarosan négyen lettek. Amikor ugyanis elhagyták az indóházat, a már nem fiatalkorú R. Károly is csatlakozott hozzájuk. R. Tibor elvezette a diáklányt ahhoz a víkendházhoz, amelyet Lovas István öt napra, április 23-tól 27-ig vett bérbe R. Lajos nevu ismerosétol, a többiek pedig vásárolni mentek.
(Az elso fokú ítélet indokolása az eseményeknek ezen a pontján úgy fogalmaz, hogy a férfitársaság zöme "élelmiszervásárlás ürügye alatt eltávozott. Az eredeti okuk pedig az volt, hogy R.-t egyedül hagyják a sértettel". Ezt a formulát óvatos forráskritikai távolságtartással kell kezelnünk. A 60-as évek elején ugyanis meganynyi ifjúságpolitikai párthatározat, legfelsobb bírósági és ügyészségi állásfoglalás szotte át a jogszolgáltatás intézményrendszereit, amelyek a szándékok és tények közötti kauzális viszonyokat egységes politikai koncepcióba surítették, hogy a pártállami tömegszervezeteken kívül élo ifjúsági szubkultúrák tagjait elrettento buncselekményekkel ijesszék el szabadon választott életformájuktól. Például egy házibuli résztvevoinek közös szándékából kezdeményezett csoportszexet eroszakos nemi buncselekménynek állították be. Továbbá azért sem hagyatkozhatunk erre a megfogalmazásra, mert a vádhatóság elmulasztotta a perirathoz csatolni a nyomozati eredményt, miszerint a kérdéses idopontban Lovasék vásároltak-e élelmiszert, vagy csak ürügyet kerestek, hogy R. Tibor kezdje a csoportosan elkövetett nemi eroszakot M. Márián.)
Az ítélet indokolásának következo bekezdései - melyekkel kapcsolatban a fentiekhez hasonló vagy másmilyen forráskritikai aggály nem merül fel - így festenek: "A víkendházban a sértett egy dívány-félén helyet foglalt és beszélgetett R.-rel, a beszélgetés közben R. Tibor kérte a sértettet, hogy közösüljenek. A sértett azonban R. Tibor kérésének nem tett eleget, holott R. Tibor most már tettlegesen is kezdeményezte a közösülést [sic!], közben elovette a hímvesszejét is. Miután a közösülés, amely a sértett ellenállása folytán nem történt meg, hosszabb idot vett igénybe, odaérkezett a víkendházhoz Lovas István, valamint K. János és a felnott korú R. Károly is. A becsukott víkendház ajtaján bekopogtak, ezt meghallván a sértett most már semmiképpen sem mutatott hajlandóságot R.-rel való közösülésre. R. Tibor is ideges lett, hogy a "csaj" nem akar, mármint közösülni. Várjanak még egy kicsit. Ezután mindannyian beléptek a víkendház szobájába, és ott R. felszólította a sértettet, hogy vele közösüljön, mert ellenkezo esetben eroszakot fognak alkalmazni. R. Tibor fenyegetését a többiek helyeselték, és ennek fejbólintással és integetéssel adtak kifejezést. Ezt követoen Lovas István és K. János a helyiséget elhagyták, és annak ajtaját bezárták, illetoleg lereteszelték. Ezt követoen R. Tibor a sértettel eroszakoskodni kezdett, a sértett látván, hogy túlerovel szemben áll, közösült R. Tiborral. A közösülés után R. Tibor az ajtón kilépve felszólította társait, hogy jöhetnek. Ezután Lovas István II. rendu vádlott lépett be a szobába, a sértett tiltakozott, mire Lovas szóbelileg megfenyegette a sértettet, az[t] pedig olyan formában, hogyha nem hagyja magát, a többiek lefogják. Ezek után M. Mária sértett hajlandóságot mutatott Lovas Istvánnal való közösülésre, azonban Lovas István közösülés nélkül elhagyta a helyiséget.
Ezután K. János fiatalkorú vádlott ment be a helyiségbe, ugyancsak megfenyegette az elobbi módon a sértettet, melynek megtörténte után K. János kétszer közösült a sértettel. Amikor K. a közösülést befejezte, kiment a helyiségbol, s mindhárman eltávoztak a helyszínrol. Ezután R. Károly felnott korú ment be a sértetthez.
Amikor a fiatalkorú vádlottak a közösülést elvégezték, a többiek az ajtó elott egy pár lépésre tartózkodtak azzal a szándékkal, hogy ha a sértett nem hajlandó közösülni velük, úgy valóra váltják fenyegetésüket. A késobbiek során a fiatalkorú vádlottak visszatértek és kérleléssel akadályozták a sértettet abban, hogy az esti vonattal visszatérjen a Fovárosba. Tették ezt pedig azért, hogy ne legyen alkalma a sértettnek azonnal ellenük feljelentést a helybeli rendorségen tenni."4
Porcelán az utcán, elefánt a kirakatban
M. Mária megeroszakolása 1962. április 25-én késo délután, kora este történt. Lovasnak és barátainak azonban még volt másfél elore kifizetett napjuk a bérelt víkendházban. De a pénzük elfogyott.
A február és április közötti idoszakban R. Tibor, K. János és Lovas István közös anyagi helyzete hozzávetolegesen megbecsülheto. Az Építésügyi Minisztérium Mélyépítési Tervezo Vállalatánál mint figuránsok havi 1000-1000 forintot kerestek mindhárman (bár Lovas a többieknél rövidebb ideje - 1962 márciusától - dolgozott ott, korábban a Ganz Villamossági Vállalat alkalmazásában állt "ideiglenesen, fokozott felügyelet mellett", mivel a vállalat "megbízhatatlannak tartotta" ot, o viszont a munkát "nehéznek találta"5). A pénzük többnyire hamar elfogyhatott. R. Tibor és K. János még február végén meglátogatták egy közös budapesti barátnojüket, B. Juditot. R. Tibor pénzt és mikrobarázdás lemezeket kért kölcsön. "A lakásban való tartózkodás közben R. Tibor egy orizetlen pillanatban a lakószoba egyik asztalán lévo 675 forint értéku aranykarkötot - úgynevezett római karkötot - ellopta."6 A kölcsönkapott 300 forint értéku lemezeket ugyanúgy eladta, mint a lopott karkötot (400 forintért).
Elegendo italra sem futotta a pénzükbol. Április 23-án éjszaka például, még a balatoni kirándulás elott, hárman együtt söröztek a Béka Klubban, majd miután eljöttek onnan, addig kóvályogtak a fovárosban, mígnem a Wesselényi utca és Akácfa utca sarkán, a Marcipán eszpresszó kirakatában megpillantottak egy üveg vermutot. Tanakodtak egy darabig, melyikük törje be az üveget, végül R. Tibor rúgta be, majd, mivel kicsire sikerült a rés, még egy téglát is hozzácsapott a kirakathoz. (Lovast alighanem árnyaltan jellemzi, hogy betörés felelosségvállalásáról zajló vita közben elsompolygott egy szomszédos utcába, ahol kivárta, hogy a csörömpölés után felhangzik-e a rendorautó szirénahangja, majd visszatért meghúzni a vermutosüveget.)
1962. április 27-én, két nappal M. Mária megeroszakolása után, gyomorkorgásra ébredtek a fiúk Balatonalmádiban. Miután konstatálták, hogy megint pénzszukében vannak - a Marcipán presszó kirakatából a vermuttal egy idoben elemelt tangóharmonikázó porcelánszobrocskát a balatoni utazásig nem értékesítették -, de éhesek, "elhatározták, hogy [R. Lajos sértett] víkendház[a] mellett lévo (...) lakóházában keresnek élelmet. A verandán lévo asztal fiókjában egy kulcsot találtak, a kulcsot megpróbálták a házban lévo zárban. A kulcs valóban nyitotta a zárat. Bemenni azonban nem mertek, mert féltek a következményektol. Ekkor elhatározták, hogy sorsot húznak, éspedig abban a vonatkozásban, hogy ki menjen be a helyiségbe. A sorshúzás folytán R. Tibor fiatalkorúra esett az a szerepkör, hogy o nem megy be a házba, csak kint figyel. Lovas István és K. János a kulcs segítségével bement a házba, keresni, kutatni kezdtek élelem után, az egyik fiókban Lovas István egy vaskazettát talált és az abban lévo egy darab arany karikagyurut, egy darab négyszögletes rubinköves aranygyurut, egy darab régi noi aranyórát, két darab szemfogkoronát (arany) magához vett, ezen kívül magukhoz vették a ház padlásán talált egy doboz cigarettát és egy doboz gyufát. (...) A házból való lejövetel után a vádlottak elhatározták, hogy az ingóságokat eladják. (...)
Másnap, megbeszélésük értelmében, R. Tibor két darab aranyszemfogat, az arany karikagyurut a Bajcsy-Zsilinszky úton lévo Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalatnál 120 forintért értékesítette. A pénzt egymás között szétosztották, majd együttesen elmentek az étterembe és ott boséges ebédet fogyasztottak. Evés közben megállapodtak abban, hogy a lopásból származó még meglévo ingóságokat is értékesítik. Lovas István és K. János, félvén a felelosségrevonástól, elhatározták, hogy az ország területét tiltott módon elhagyják és Csehszlovákián keresztül Lengyelországba szöknek. R. Tibortól elkérték a még nem értékesített, R. Lajos sértettol [Lovas István jó ismerosétol, a víkendház bérbeadójától - K. J.] ellopott ingóságokat, és ezek közül a rubinköves gyurut április 29-én a Ferenc körúton lévo Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalatnál 272 forintért eladták. Ugyanakkor eladta Lovas István a ballonkabátját is 100 forintért. Április 30-án autóbuszon Szentlorinc Pusztára utaztak, majd onnan Balassagyarmat felé indultak gyalogosan, közben a határorök oket igazoltatták, s így cselekményüket végrehajtani nem tudták." 7
1962. május 8-án Balassagyarmat körzetében a határorök orizetbe vették Lovas Istvánt, és átadták az ORFK Nógrád megyei közbiztonsági nyomozóinak. Anélkül, hogy az állambiztonsági szolgálat - magyarul: a politikai rendorség - közbeavatkozott volna, gyanúsítottból rutinosan terheltté nyilvánították ot, és elso-, majd másodfokon elmarasztaló bírósági ítéletben részesítették (R. Tiborral és K. Jánossal együtt). Mi sem bizonyítja jobban, hogy politikai koncepciótól mentes, valamennyi civilizált országban közbuntényesnek számító cselekedeteiért rótták ki Lovas István (elso) börtönbüntetését, mint hogy az állambiztonsági szolgálat csak két évvel késobb, 1964. április 10-én vette ot "alapnyilvántartásba". Ezen a napon állították ki ugyanis a III. (állambiztonsági) Focsoportfonökség Gyorskocsi utcai Vizsgálati Osztályán - közelebbrol: III/1-C alosztályon - Lovas priuszkartonját, de akkor már egy egészen más és valóban politikai természetu ügyben.
A csoportos nemi eroszak és lopott kulcs használatával elkövetett csoportos rablás históriájának Lovas nem hagyta írásbeli nyomát se hazai cikkeiben, önéletrajzi vonatkozású interjúiban, se külföldi álláskereso folyamodványaiban, köz- és magánalapítványi ösztöndíjkérelmeiben, felsofokú oktatási intézmények számára fogalmazott curriculum vitae-iben, állampolgársági és útlevélkérelmeiben. Hogy életrajzának közbuntényes eseménysoráról elterelje a figyelmet, Lovas az évszámok és a helyszínek manipulálásához folyamodott. Különösen 1976. július 16. után, amikor "családegyesítés" jogcímen Kanadába érkezett.
A másképp megtévesztett hatóság és nyilvánosság
Errol a családegyesítésrol is két változatot hagyományozott (eddig) az utókorra Lovas. Az egyiket Pósváry Sándornak meséli: "néha beül Lada kombijába és felvesz utasokat. Van, akit pénzért, van, akit ingyen fuvaroz ("idos néniktol sosem fogadtam el pénzt"), amikor egy kanadai házaspárral hozza össze a sors. A kanadaiak megkérik, vigye el oket egy kis körutazásra Magyarországon. Összebarátkoznak, s a búcsúzáskor feltett kérdésre - "Mit küldjünk Kanadából?" - Lovas meglepo választ ad: egy feleséget. Lovas válaszánál csak az élet produkál nagyobb meglepetéseket. A kanadai házaspár ugyanis, megismerve Lovas helyzetét, minden követ megmozgat, hogy feleséget találjon Lovasnak."8 Ugyanez a história Kubinyi Fekete Lexikonjában így fest: "1976-ban Kanadában élo volt fogolytársai megszervezték, hogy egy Budapestre érkezo kanadai lányt itt Magyarországon elvegyen feleségül, a névházasság megkötése után "családegyesítés" címén Kanadába emigrálhasson."9
Ideiglenes kanadai tartózkodási engedélyért Calgaryban, "felesége" lakcímérol (1803-836, SW. 5th Avenue) folyamodott, ahol pedig hivatalosan csak 1976. július 9. és augusztus 1. között lakott. Szavahihetosége szempontjából nem árt két külön esettel szemléltetni a nyilvánosság és a hatóság megtévesztését. Nézzük elobb, mit mond az utókornak Lovas errol a gyakorlatilag 11 napi együttéléssel járó névházasságról a nyilvánosságnak! Pósváry Sándor így összegzi Lovas meséjét: "Hat hónapig tart a vajúdás, ami válással végzodik. Lovas nyolc kanadai dollárral a zsebében, kezében egy kopottas táskával elindul. Egyedül maradt Kanadában."10 A mese, amit az újságíró két mondatban összefoglalt, néhány sorral feljebb így szól Lovas szájából: "A hölgyet nagyon tiszteltem, végeredményben az életet adta vissza nekem. (...) Egyetlen hibája volt, hogy anyagias volt. Ezt mondtam neki egy tavaszi reggelen: "Egyetemre akarok menni, minden vágyam, hogy egyetemre mehessek. Az nem lehet, hogy te engem eltarts. Én egy férfi vagyok, aki eltartja saját magát, azonban nem tudlak eltartani téged, mert egyetemre akarok menni mindenáron"."
Lehet kérdés, hogy ki anyagias - ha egyszer Lovas érezte indíttatva magát arra a kijelentésre: "nem lehet, hogy te engem eltarts" -, de az fontosabb, hogy mikor volt ez a "tavaszi reggel"? Az interjú azt sugallja, hogy 1977-ben. Kanadai lakcímbejelentojének tanúsága szerint viszont csak 1976. július 9-tol augusztus 1-jéig lakott a feleségénél. Akkor költözött át a Magyar Templomba, ahová a St. Elizabeth Church of Hungary papja, Molnár atya fogadta be ot, és ahol 1976. december 31-ig élt. 1976 decemberétol 1978 szeptemberéig a 2939. Unwin Road NW-n lakott, majd Calgaryból átköltözött Montreálba a 3431 Drummond Street alá. Mint adózó jövedelmeinek nyilvános forrásaiból is megállapítható, Molnár atya révén már 1976 augusztusában munkához jutott. Egy magyar emigráns üzemében, az Arpi's Industriesnál helyezkedett el segédmunkásként, 4 kanadai dolláros órabérrel - igaz, csak három hétre. Ezután napi néhány órás éjjelior lett a Sefel Data Corporationnél, 5 dolláros órabérrel, 1976 szeptemberétol pedig már a Calgary Egyetem A. Kirchner vezette orvosi könyvtára foglalkoztatta ot könyvtárosként, teljes munkaidoben, havi 800 kanadai dolláros fizetéssel. Nos, ha 1976-ban, a feleségétol való elköltözés után Lovas képes volt a saját lábára állni - dolgozott, eltartotta magát, tanult franciául és bejárt Albertába órákat hallgatni a University of Calgary politikai tudományok tanszékére -, akkor legfeljebb o lehetett anyagias azzal a "hölggyel", aki "az életet adta vissza" a számára. (Akár olyanformán, amilyennek Lovast a következo feleségétol való válás kaliforniai irataiból közelebbrol is meg lehet ismerni - lásd a lap 10-11. oldalain.) Egy biztos, a kanadai feleség lakcíme nélkülözhetetlen volt Lovas számára az állampolgárság és az útlevél megszerzéséhez. Azonban ma már elegendo belole egy legenda, amelyet Pósváry Sándorral sikerült úgy összefoglaltatnia, mintha homlokát örök mártírkoszorú övezné: "Mit lehet tenni egy szerelmes feleség ellen? Politikai rabságból érzelmi rabságba került Lovas István."11
Öt évig érvényes, CK 707304 sorozatszámú kanadai útlevelét már Montreálban kapta kézhez 1979. november 29-én, az 500 Pine Street West alatti lakásban. Mielott 1983 szeptemberében Franciaországba költözött volna, Észak-Amerikában nyolc hivatalosan bejelentett lakcíme volt, több tucat álláskereso, támogatáskéro folyamodványa mind magán, mind közalapítványoknál. Ezekkel óriási kockázatot vállalt. Az adatok egy részét ugyanis szövetségi nyomozóhatóság is keresztülfuttatja évrol évre bovülo adatbázisán. Sohasem tudhatta tehát, nem érnek-e a nyomába olyan Magyarországról jövo információk, amelyeket korábban eltagadott.
Az 1962-es év cselekményeivel és helyszíneivel azért kellett fölöttébb óvatosan manipulálnia, nehogy rajtaveszítsen közokirat-hamisításon. Hiszen egyetlen olyan, idegenrendészeti hatóságok számára is szóló okmánykéro urlapot sem állított ki, amelyen ne szerepelt volna a kérdés: "Have you ever been arrested or detained by any police or military authority?" ("Volt-e valaha is letartóztatva, volt-e akár rendori, akár katonai hatóság fogságában?") - természetesen ellátva a valótlan adatközlés törvényes következményeire való nyomatékos figyelmeztetéssel. És hát már az a határor is "katonai hatóság" volt, amelyik 1962. május 8-án orizetbe vette ot... Vajon egy-egy hivatalos életrajzban sikerül-e elmismásolnia az 1962-es rendori, ügyészi, bírói, büntetés-végrehajtási eljárást? Nos, sikerült. Nem biztos, hogy ez volt Lovas legnagyobb sikere Észak-Amerikában, de hogy legfobb gondjainak eredményes megoldásaihoz tartozott, az bizonyos. Végtére is 1981. január 12-én benyújtotta ideiglenes tartózkodási engedély iránti kérelmét a Los Angeles-i Bevándorlási Hivatalhoz, s december elsején megkapta az A 24154061 sorozatszámú "zöld kártyát", majd az Immigration Office-ban, 961645 iktatószámon futó kérvényét teljesítve, 1988. november 2-án New York City Southern District Courtjén kiállították számára a 13739720 számú, amerikai állampolgárságot igazoló okmányt.
Érdemes Lovas helyszín- és évszám-manipulációs technikáját nagyítóval vizsgálni. Elobb facsimilében közreadjuk egy, a Los Angeles-i bírósághoz 1990-ben benyújtott életrajzát, amelyben úgy tünteti fel magát, mint aki 1964 és 1976 között szabadúszó fordító volt Magyarországon. Igaz, a curriculum vitae-ben megemlíti, hogy a 60-as években több mint három évet töltött börtönben - tehát ebben az idoszakban szabadúszó semmiképpen sem lehetett -, de kedvezménnyel szabadult. Ennyi börtönben töltött ido ugyan csak a közbuntényes (egyéves ítéletbol letöltött 9 hónap) és a késobbi politikai (lásd az Élet és Irodalom jövo heti számát) ítélete (3 év 2 hónapból 2 év 2 hónap) összeadásával kerekedik ki - amely ido alatt részben valóban fordítóként dolgozott -, a két ügy összeadását mellozi. Lecsukása egyedüli indokául pedig a politikai disszidenciát tünteti fel.
Más manipulációs technikát alkalmaz egy 1984. május 26-án kelt, saját kezu aláírásával ellátott álláskereso folyamodványon. A köztörvényes ügyében a bíróságok által 1962-ben rá kirótt egyéves börtönbol letöltött 9 hónapot olyan fortéllyal "tünteti el", hogy a naptári esztendok között egy évet hátracsúsztat, emellett okként olyan cselekményt nevez meg, amely csak a kommunista országokban buncselekmény, s persze arról a közbuntényes cselekményrol, amiért elítélték, említést se tesz. "1961 nyara: barátaival együtt letartóztatták Budapesten. Azzal vádolják, hogy illegális határátlépést tervezett a magyar-osztrák határon. 9 hónapot töltött a fiatalkorúak börtönében, lepedoket szegett." ("Summer of 1961: arrested in Budapest with friends. Charged with preparation for unlawful group crossing of Hungarian-Austrian border. 9 months served in juvenile prison. Employment [hemming sheets] ...") E helyütt épp nincs dönto jelentosége, mégis említésre méltó, hogy Lovas mennyire gyakorlottan játszik a helyszínekkel és idopontokkal. Kubinyi Ferenc Fekete Lexikonjának is valami hasonló oral-history interjút adhatott: "Sikertelen disszidálási kísérlete után 9 hónap börtönre ítélték. Büntetését a Gyujtofogház fiatalkorúak intézetében töltötte. A varrodában lepedoket szegett."12
Olvasóinknak már nem szükséges bizonyítani, hogy egymagában disszidálási kísérletért egyszer sem ítélték el Lovas Istvánt a fiatalkorúak börtönében letöltendo büntetésre, 9 hónapra meg különösen nem, hiszen ilyen büntetési tételt rá sosem róttak ki. De hazugsága rutinja mégsem érdektelen. Ezúttal az életrajz másik támpontjának hiányával manipulál: a tér mellett nincs ido.
Óvatosan megkerüli a kényes 1962-es évet: "1963 július: három baráttal együtt letartóztatja a rendorség a Balatonnál. A vád az, hogy megtámadták a KISZ közeli táborát. Bogláron a rendorség megmotozta és gumibottal megverte azért, mert lenyelt egy levelet [amely a Szabad Európa Rádiónak volt címezve]. A barátait szintén megverték azért, mert nem árulták el a levél tartalmát [amit egyébként nem is láttak]. Átszállították a siófoki rendorségre, ahonnét 20 órával késobb szabadon engedték, talán azért, mert féltek a bizonyítható viszontvádtól, hogy három tanú jelenlétében félrekezelték az ügyet." Az utolsó zárójeles félmondat - eredetiben: "perhaps for fear of provable countercharge of mishandling committed in the presence of three witnesses" - érzékelteti talán a legplasztikusabban, hogy Lovas mekkora fantáziával igyekszik megnyerni egy jogállami munkaadó, illetve prefektus rokonszenvét. Ha egzisztenciája és állampolgári státusa védelmezésének pszichikai nyomása nem nehezedik Lovasra, ugyanazt az epizódot a nyilvánosság elott fölszabadultan adja elo: "A jelenet, ahogy a kis rendorök fel-le ugráltak és ütögettek, annyira komikus volt, (...) hogy elröhögtem magam."13 Az Index törzsasztalánál folytatott internetes beszélgetésben14 az ellenállói múltját és megpróbáltatásait firtató kérdésre már odáig fokozza az epizód beállításának fölszabadultságérzetét, hogy nemcsak "elröhögi magát" Lovas, de röhögésével szinte már megsemmisíti a gumibotozó rendoröket. "Ahogy ütöttek, kiröhögtem oket. Ettol annyira megdöbbentek, hogy..."
A jelenetek azonosak. De vajon a róluk terjesztett Lovas-mesék egy-egy variációja helyettesíthetné-e a másikat? Tegyünk egy kísérletet!
A Nyugat-Európában 1984-ben kiállított álláskereso folyamodványában vajon helyettesítheto lenne-e a történetnek az a beállítása, miszerint Magyarországon kiröhögte a rendoröket, miközben azok ot és barátait gumibotozták? Az 1963-as évhez igazított történettel Lovasnak vélhetoleg az lehetett a célja, hogy a folyamodvány hivatalos olvasóinak éberségét elaltassa amolyan vélt jogállamnak tetszo hízelkedéssel. (Mintha mi sem lett volna természetesebb Kádár János Magyarországán 1963-ban, mint hogy megjelenik valamino közvádló a siófoki rendorkapitányságon és kivizsgálja a boglári rendororsön megesett hatósági túlkapást.) De vajon Lovas mímelte volna-e a polgárjogi öntudatnak ilyesfajta szerepét a nyilvánosság elott 1991-ben, amikor az idézett szöveget Zsille Zoltán Az önemészto SZAER címu könyvének eloszavaként eloször papírra vetette? Vagy 2000-ben, amikor a szöveget gyujteményes kötetében is megjelentette? Aligha! Ebben az évtizedben Lovas olyan célközönség számára fogalmaz - helyesebben: olyan közönség kegyeit keresi -, amelyben kifejezésre jut a Zsille-könyv eloszavában nyomatékosan elhelyezett három társadalmi elvárás:
1) A pártállam meglopása dicséretes tett. "1964 júliusában Bélatelepen dolgoztam, csaposként szünidoben. A haveroknak mindig volt csopaki rizling. Az orvosi fecskendo nyom nélkül fúrta át a dugót és szívta ki a meózási mennyiséget."15.
2) A nagyobb ero védelmét élvezo önbíráskodás nem más, mint "társadalmi igazságtétel". Lovas, elmesélése szerint, három barátjával "kozáport zúdított a Balatonfenyves-alsói KISZ-táborra, (...) bosszúhadjáratból, mivel az ifjú kommunisták kékre-zöldre verték "Kozma Picit", minden idok legnagyobb birkózóját."
3) A fizikai ero kultusza kiváltságokra jogosít. Az olimpiai és világbajnok Kozma István "a helyi Honvéd-üdüloben nyaralt. Szokásához híven a felso teraszi söntés idegeneknek zárt szentélyébe tartott az esti tánc elott. Épp születésnapom volt, és így dupla mennyiségben állt készen [a lopott - K. J.] bor."16
Ugyanazon történet beállításának különbségeire még csak akadna magyarázat. Az eltéro datálásra azonban semmiképp. 1964-ben ugyanis mindez nem történhetett, hiszen akkor, júliusban Lovas a lengyel-keletnémet határt lépte át. Legfeljebb 1963-ban, amelyrol azonban, bár hiányosak írásbeli forrásaink, annyit mondhatunk, hogy az az esztendo, amelyben Lovas se gyanúsított, se terhelt nem volt, de feltételesen szabadlábra helyezett elítélt igen. Egészen kivételes vagányságról tanúskodna, ha 1963. július 17-én délelott a fonyódi strandon, a SZER Tinédzser-Partyjának címzett levelét csakugyan úgy szignálta volna, ahogy (a történetet 1964-hez igazítva) a Zsille-könyv eloszavában leírta: "Lehullik a Kremlrol a Vörös csillag." Lovas épp ezen a napon, 1963. július 17-én lett nagykorú, s ha emésztoszerve nem tünteti el a levelet, le kell ülnie a fiatalkorú tettesre kirótt egyéves büntetésébol hátralévo három hónapot. Az olvasó írásunk következo részében látni fogja, 1963-ban nem ez a bátorság jellemezte Lovas Istvánt.
Viszont nyilvános életrajzaiban az 1964-es év a színtiszta hazugság maga - már ami a történet valódi idejét illeti. Az imént idézett történet idejeként 1964. július 17-ét jelöli meg, bár két ködösíto kijelentést azért tesz. "Igazi diáknyár volt", Bélatelepen, a Sirály Étteremben "csaposként dolgoztam a szünidoben". Melyik iskolai osztályok közti szünidoben lehetett ez az "igazi diáknyár"? Pósváry Sándor interjúkérdésére Lovas azt válaszolja, hogy 1964-ben, 19. születésnapján (július 17.) lépett át a lengyel-keletnémet határon. A keletnémet Állambiztonsági Minisztérium (Stasi) potsdami vizsgálati osztályán, valamint a Potsdami Járásbíróságon 1964. július 30-i jegyzokönyvi vallomása szerint is 1964. július 17-rol 18-ra virradó éjjel lépte át az Odera-Neise határt az NDK és Lengyelország között. És három hónappal késobb, 1964. október 29-én 10 óra 10 perckor a Budapesti Katonai Foügyészségen saját kezuleg írta alá azt a vizsgálati jegyzokönyvet, amelyben ugyancsak azt ismeri el, hogy "1964. július 17-én Sczecintol északra, kb. 8 kilométerre átléptem a lengyel-keletnémet határt". Ezt az idopontot ismeri el 1965. február 3-án a Budapesti Fovárosi Bíróságon tett vallomásában is.
