2007. március 02.


Jelentkezett Tomcat!

Elhatárolódik a Kurucinfotól?


Levélben üzent Tomcat, teljes nevén Polgár Tamás.
Tomcat levélben tájékoztatott minket arról, hogy jelenleg semmilyen kapcsolatot nem ápol a Kurucinfoval, sőt kapcsolata a hírhedt soviniszta portál készítőivel nem nevezhető még csak barátinak sem. Azt elismerte, hogy néhány írását átvette a Kurucinfo, sőt egy időben ő maga is írt az általa soviniszta portálnak nevezett Kurucinfonak, de azt határozottan cáfolja, hogy jelenleg is a szerkesztői gárda tagja lenne, és azt is, hogy anyagilag támogatná a szélsőséges Molnár Balázsékat.
Tomcat állítását alátámasztja Molnár Balázs Kurucinfo főszerkesztő által az Igazkurucnak címzett korábbi levele, melyben ő maga is elhatárolódik Polgár Tamástól.

Tomcat első levelének hangneme, stílusa, egyébként cseppet sem hasonlítható össze a gyűlölködő Molnár reakciójával.
Molnár még a múlt héten, a Kurucinfo szerkesztői címéről küldött arrogáns levelében elég lenézően nyilatkozott Tomcat-ről, majdhogynem kikérve magának, hogy Polgár Tamást egyáltalán egy lapon merte a kurucwanted oldal vele említeni.

Tomcat első levelében ennél sokkal tárgyilagosabb volt, és bár levelét a cinizmus hatotta át, meglepődésünkre nem fenyegette csapatunkat sem máglyahalállal, sem elgázosítással, sőt még csak zsidónak sem nevezett minket.

Tomcat, állítása szerint csupán azt sérelmezi, hogy egy olyan országban élünk, ahol az embereket csupán véleményük alapján meghurcolják.
Nem tudjuk, hogy ezen kijelentésével a Kurucinfo viselt dolgaira célzott-e, vagy sem, de az biztos, hogy jelenleg valóban veszélynek van kitéve az, aki nyíltan elhatárolódik az antiszemitizmussal áthatott revizionista, szélsőjobboldali gondolatoktól, vagy csak nem kívánja felakasztani a miniszterelnököt.
Láthattuk, mi történt Ambrus Zoltán országgyűlési képviselővel, miután kilépett a Fidesz képviselőcsoportjából. Lakcíme, telefonszáma azonnal felkerült a Kurucinfo oldalára, majd nem sokkal rá, elvakult „hazafiak” csoportja zaklatta a politikust. De említhetnénk az őszi zavargások ügyeiben eljáró ügyészek és bírók esetét, akiknek lakcímét, telefonszámát uszító hangnemben szintén nyilvánosságra hozta a Kurucinfo és a Lelkiismeret 88, vagy a több, médiában dolgozó újságíró esetét, akiknek csak a puszta véleményük miatt kellett a „hazaáruló ávósbérenc” szerepében lakcímmel, telefonszámmal tetszelegni a szélsőjobboldal kedvenc portáljain.

Tisztelt Tomcat! Erre gondolt, mikor a vélemény miatti meghurcoltatásról írt?
Mert tudomásunk szerint Önt még nem hurcolta meg senki a blogjában írt, valamint egyes tömegdemonstrációkon való megnyilvánulásai miatt. Nem is kívánjuk. A vélemény belefér a demokráciába. Még, ha kissé durva és arrogáns is. Viszont az uszítás, a mások elleni konkrét jogsértő cselekményre felhívás, akasztás kilátásba helyezése már túlmutat a jó ízlésen, sőt a jogi normák keretein is. Mégsem hallottunk róla, hogy az együttélés szabályait ilyen nyíltan felrúgó megnyilvánulások miatt bárkit is elvittek, megbírságoltak, vagy bezártak volna.

Ellenben, -mint láthattuk- nem sokáig van biztosítva a nyugalma annak a személynek, aki nyíltan támadja (blogban, fórumokon) a szélsőjobboldali törekvéseket, eszméket, vagy akit csak simán „hazaárulónak” kiált ki valamelyik hangadó, és nevét mégsem vállaló (Lásd Molnár Balázs uszító cikkeit!) „hazafi”.


Tomcat, második levelében, adva önmagát, már kissé velősebben fogalmazott. Miután tájékoztatott minket barátnője zsidó, valamint saját cigány származásáról -"Ja, abarátnõm zsidó. Érdekes? Továbbá a dédnagyanyám szekerezõbeás cigány volt. Hoppá." - az alábbi, szintén szó szerint idézett mondatokkal búcsúzott:


"De bizony, ávózunk és akasztunk, és sajnos ti, nyivákolók isközöttük lesznek. Magyar vér? Az bennetek nem sok van. Halenne, értenétek minket. (...) Sajnos útban vagytok, és el fogunk titeket söpörni."

Hogy kik azok a "titeket", azaz, hogy az Igazkuruc csapatán kívül kiket fog még felakasztani és elsöpörni Tomcat, azt nem fejtette ki.

(Ő is útban volt valakinek)

(Ők is útban voltak)


-Partizaninfo-
A megújult Igazkuruc oldalán


Szomszéd népek elleni háborúra uszít

A kurucinfon már több hónapja reklámozott, még 2001-ben kiadott „Aktualizát revíziós dalok” című uszítólemez, elsősorban a már ismert Novák Előd buzgóságát „dicséri”.
Sajnos az akkori Ifjúsági és Sportminisztériumon keresztül, állítólag tévedésből jutatott állami támogatással kiadott háborús propagandának is betudható lemez miatt, több szomszédos ország is tiltakozását fejezte ki.
Végignézve dalszövegeiket, ezen nem is csodálkozunk.

Néhány részlet a lemezen hallható uszításból:

„Ropogtak a gépfegyverek,
Bomba robbant, sírtak szerbek.
Elhallgattak a fegyverek,
Újvidékre menetelek.”

A lemezen közreműködő szélsőséges gondolkodású, többnyire huszonéves fiatalok természetesen még soha nem járták meg a háború poklát. Nem hallották közelről a gépfegyverek ropogását, a halált és gyűlöletet hozó, süvítő lövedékek becsapódását a testbe. Nem hallhatták letépett végtagú emberek kétségbeesett üvöltését és a halálfélelemtől önmagukból kivetkőző jobb sorsra érdemes áldozatok megnyilvánulásait.


Az alábbi mondat is a pusztítás és a vérontás vágyát tükrözi a nyilas eszmeiségű fiatalok „zeneművében”:

„Nyitra, Ipoly s a kis Hernád vize még tiszta,
De piros lesz, ha nem kapunk mindent-mindent vissza!”


Ezek a hazafinak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető uszítók, feltételezhetően maguk sem érezték át háborút éltető dalaik súlyát. Reméljük, soha nem kell élesben átélniük a poklok poklát!
Sajnos reményeink ellenére, hazánk egyre inkább a háborús, bár egyenlőre még csak polgárháborús állapotok felé sodródik. Ne hagyjuk magunkat! Ne álljunk a megfélemlítő politikája miatt látszólag egyre népszerűbb szélsőjobb mellé! Őrizzük meg a békét!

-Patizaninfo-
A megújult Igazkuruc oldalán





Láncos bottal támadt a csőcselék a 2/A-n


Verekedés tört ki a magukat békés tüntetőknek nevező önkényes útfoglalók és egy autós között péntek reggel a 2/a főúton. A hónapok óta a közutakon garázdálkodók csoportja, egy kisbuszt megrongált, annak vezetőjét bántalmazta. A rendőrség szerencsére feloszlatta a demonstrációt és három vandált állítottak elő.

(Néhány arc, az arrogáns, illegitim milicisták közül)

Egy vélhetően munkába siető gépkocsi vezetője és az egyre agresszívebb demonstrálók között szóváltás alakult ki, majd a " békés tüntetők" közül néhányan a gépkocsit megrongálták, szélvédőjét betörték, a sofőrt pedig bántalmazták - mondta Lukácsi Zsuzsa a PMRFK szóvívóje. A szóvivő szerint korábban is voltak szóváltások az autósok és a fél útpályát lezáró tüntetők közt, de bűncselekmény nem jutott tudomásukra. (Pedig majdnem mindennapos volt az autósok megfélemlítése a magukat hatalommal felruházni akaró milicisták részéről.)
A tüntetők közül három embert csoportos garázdaság, rongálás és testi sértés miatt előállítottak a dunakeszi rendőrkapitányságra. Lukácsi szerint a kihallgatásuk folyamatban van, csak ezt követően tudják megmondani, pontosan mi is történt.

(A képen, az egyik támadó a bizonyítványt magyarázza a TV-nek)

Az [origo] érdeklődésére a szóvivő azt mondta, a feloszlatott demonstrációt - amelyet eredetileg március 15-ig jelentettek be - a törvény értelmében nem folytathatják, ezután új bejelentés alapján a rendőrség mérlegeli, hogy engedélyez-e egy újabb tüntetést.



(A "békés demonstráció" kellékei...)

A sajtóügyeletes az MTI-nek azt is elmondta, hogy az eddigi adatok szerint a sofőrt egy úgynevezett nuncsakuval, azaz láncos bottal bántalmazták, amely veszélyes fegyvernek minősül, és már a közterületen való viseléséért is szabálysértési eljárást indíthat a rendőrség.
A magukat legitim miliciának tartó, de legalábbis akként viselkedő, ráérő tüntetők, tavaly október 24. óta rendszeresen demostráltak a 2/A főúton, Göd közelében.

(Forrás: Origo)



A Kurucinfo ismét mozgósít március 15-re


(Korabeli gúnyrajz a nyilasokról és támogatóikról)


A szélsőséges megnyilvánulásairól híres nyilasportál, most pénzadományokat vár olvasóitól.
Állításuk szerint a „legalább ötezer” forintos adományt a március 15-re tervezett zavargásokra, sms-ben történő „mozgósításokra” használnák fel.
Bízunk benne, hogy a meggyötört magyarság, nem ezeknek a külföldre szakadt fasisztoid támogatók által pénzelt, milliomos polgárháborús uszítóknak adja feleslegessé vált ötezreseit.


-Partizaninfo-
A megújult Igazkuruc oldalán