Magyarországon 17 éve rendszerváltás történt. A negyven évig tartó szocialista kísérlet, egész kelet-Európában megbukott. Szinte egy év alatt ment végbe a változás minden, magát azelőtt szocialista berendezkedésűnek nevező országban. Az viszont törvényszerű, hogy a történelmük során erősen elnyomott, gyarmatosított országokban, melyek csak közel fél évszázada váltak függetlenné, még ma is tart a szocialista, vagy azt megközelíteni próbáló berendezkedés.(Vietnám, Kuba, Kína)
Kelet-Európában 17 éve megállj-t mondtunk. Ettől az időtől vált ismét szitokszóvá a „kommunista”, vagy a „szocialista” jelző.
Hogyhogy mégis eséllyel indulhatott és nyerhetett 1994-ben, 2002-ben és 2006-ban a nevében szocialista MSZP?
Milyen csalódottság lett úrrá a rendszerváltástól jobbat váró szavazópolgárokon, mikor az MSZMP nevétől csak kicsit eltérő MSZP-t kívánták elõször kormányra, negyven év szocialista kísérlet után?
Manapság a legtöbb vád azért éri a kormányon lévő MSZP-t, -azon túl, hogy az öszödi beszédben a miniszterelnök hazugsággal vádolta saját addigi kormánytevékenységét- hogy bevezette a vizitdíjat, hogy emelte az adókat, emelte a gázárakat, azaz a szegényebb réteget igencsak sújtó intézkedéseket vezettek be. Ezen kevésbé népszerű intézkedések kapcsán, a történelmi tények figyelembevétele nélkül, a szavakkal és jelzőkkel való dobállózásokon túl, vajon hányan gondoltak abba bele, hogy a vizitdíj, a fizetős oktatás, az egyre szélesebb körű adók, munkahelybezárások, mennyire inkább a kapitalista berendezkedésű társadalmakra jellemzőek, mintsem a szocialista, vagy szocializmussal kísérletező országok elmúlt évtizedeire?
Vajon a mai kormányt kommunistázók belegondoltak-e abba, hogy például a Horthy- korszakban egyáltalán nem volt ingyenes az egészségügyi ellátás és az csak a háború után vált elterjedté és megszokottá?
A tandíjrendszer miatt jogosan elégedetlen fiatalság belegondol-e abba, hogy a Horthy rendszer idején, csak a felső tízezer fiataljai számára volt elérhető álom a továbbtanulás és, hogy ma is minden kapitalista berendezkedésű országban így van ez?Tudjuk-e, hogy az adó, a rendszerváltás óta lett csak mindennapjaink része?
Belegondoltunk-e abba, hogy a kommunizmussal vádolt kormány által mostanság bevezetett újabb adónemek, illetve adóemelés is csak a háború előtti időszakban volt ismert fogalom?
Vajon eszünkbe jut-e manapság, hogy a háború előtt, szinte mindennaposak voltak az éhségtüntetések?
Tisztában vagyunk-e azzal, hogy a „Munkát, Kenyeret!” szlogen is ebben az időben terjedt el és vált majdnem minden tömegdemonstráció elengedhetetlen jelszavává?
Tudjuk-e, hogy a mai rendőrséget "ávósozók" által többnyire visszavágyott csendőrség, a lehető legbrutálisabb módon verte szét az összes ilyen éhségtüntetést?
(Sztrájkoló bányászok útját álló csendőrsorfal. Ők valóban lőttek a tömegbe.)
(Derkovics Gyula rajza egy "békebeli" tüntetés szétveréséről)
(Korabeli rajz a lázadó munkások ellen, a csendőrök által alkalmazott módszerek egyikéről)
Az emberek részéről jogos az elégedetlenség a megszorítások miatt. Jogos a felháborodás, hogy a rendszerváltás óta fizetni kell annak az autópályának a használatáért, amit mi magunk építettünk a semmiből. Fizetnünk kell magáncégek zsebébe azért, hogy az utcán parkolhassunk. Fizetnünk kell –még, ha csak jelentéktelen összeget is-, azért, hogy megvizsgáljon az orvos. Fizetnünk kell azért, ha ingatlanunk van, ha autónk van. Fizetnünk kell, ha egyetemre szeretnénk járatni gyermekünket, miközben a nagytőke tulajdonába került az összes gyárunk, üzemünk…
Jogos a fintor és a csalódottság.
Azonban nem szabadna megfeledkeznünk arról, hogy a jobboldal, sőt, sok esetben a szélsőjobboldal, amelyik irányzat most a leginkább elhatárolódik ezektől a történelmileg jobboldali intézkedésektől, megszorításoktól, valójában csak saját hatalmát szeretné megszilárdítani, a kisemberek elkeseredettségét kihasználva.
Nem véletlen, hogy mostanában a kormányt kritizálók leginkább a dolgozókon élősködő pénzharácsoló milliomosok ellen emelnek hangot, miközben a Kossuth téri tüntetések fő szervezői, szponzorai, mind-mind gazdag, jól menő vállalkozások tulajdonosai.
A randalírozást forradalomnak beállító portálok, újságok tulajdonosai, szponzorai mind-mind a felső tízezer tagjai.
